Új dalokkal küzd a téli depresszió ellen a Meg Egy Cukorka

2018. 02. 12. Induló előadók

Támogatott előadóink télen sem pihennek: ezúttal a Meg Egy Cukorka körül zajló fejleményekről számolhatunk be. A 2017-ben indulói előadók között támogatást nyert zenekar két friss szerzeménnyel indította az évet.

A Meg Egy Cukorka egy 2015-ben alakult rocktrió. Kezdetben alternatív rockot játszottak, korai dalaik olyan ikonikus, alter zenekarokkal állíthatók párhuzamba, mint a 30y vagy a Kispál és a Borz – akiket példaképnek is tekintettek. Mára azonban egyre több britrockos vonás jelenik meg műveikben. „Kísérletezős zenét játszunk, és folyamatosan próbálunk törekedni a kompromisszumok elkerülésére” – jellemzik saját magukat.

A két új dalt kisnovellaként aposztrofálja Hárs Barna, a zenekar frontembere, aki maga sosem szereti szerzeményei kapcsán a saját értelmezéseit hangoztatni, inkább a közönségre bízza ezt. Azt mégis elárulta, hogy mivel a Sötét Lett és a Lemosom is télen íródtak, így a dalokat érezhetően „átjárja a véget nem érő hideg”. A Lemosom is tükröz némi elkeseredettséget és szélsőségességet, de a Sötét Lett egy ettől is komorabb, ragaszkodóbb érzelmeken alapuló dal.

A dalokhoz készült vizuális anyagokat is ezek a hatások, hangulatok vezérelték. A Lemosom akusztikus videója Telek Zoltán közreműködésével készült, aki szintén a szélsőségek motívumát próbálta megragadni. A Nagy Iza által készített albumborítók olyan fotogrammok, amelyeken keresztül megjelenik a két dal kapcsolata.