Konferencia a könnyűzene támogatásáról

2018. 02. 12. Hírek

A fővároson kívüli könnyűzenei támogatás lehetőségeiről rendeztek konferenciát Egerben, ahol az Egri Ifjúsági Zenei Program (EIZP) mellett az NKA Hangfoglaló Program is bemutatkozott.

A konferencia résztvevőit Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte, aki többek között a könnyűzene fontosságáról, a zenei nevelésről valamint a zene és a város kapcsolatáról is beszélt. Kiemelte, Egerben nagy szerepe van a közösség- és a közönségépítésnek, illetve szeretnék elérni, hogy az államilag finanszírozott képzések között helyet kapjon a könnyűzene oktatása is. Az egész napos rendezvény házigazdája Rázsi Botond, Eger város alpolgármestere volt, aki amellett, hogy helyi politikus, az egri zenei élet közismert alakja, hisz fiatal kora óta dobol.

A konferencia nyitóelőadásában Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program kollégiumvezetője nemcsak a könnyűzene támogató program történetéről, felépítéséről és kilenc alprogramjáról beszélt, de kiemelte azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek egy-egy település zenei életét segíthetik. Beszélt a Klubtámogató Alprogramról, amely elsősorban a vidéki klubokat érinti, célja pedig, hogy minél több helyszínen lehessen magyar élőzenét hallgatni. Bajnai Zsolt kiemelte, hogy a Hangfoglaló Program nem egy kész, lezárt projekt, így továbbra is nyitottak a szakmai konzultációra, minden ötletet és építő jellegű kritikát meghallgatnak, és amit lehet, megvalósítanak. A kollégiumvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a hónap végéig, február 28-ig van lehetőség a Városi zenei koncepciók kidolgozását támogató pályázat benyújtására. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy a pályázatra az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek nem kidolgozott koncepciót kell benyújtaniuk, csak az annak elkészítéséhez vezető út tervezetét. Meg kell határozniuk kivel, hogyan, milyen stratégiát követve szeretnének együttműködni. (A részletes pályázati kiírás itt érhető el.)

A konferencia plenáris részében Murzsa Tímea, a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramjának novemberi konferenciájának eredményeiről számolt be, Lombos Márton a Hangszert a kézbe programsorozatról beszélt, a debreceni Mező Orbán pedig az ottani egyetem keretei között megvalósult próbaterem házról beszélt. Ezt követően Rázsi Botond az Egri Ifjúsági Zenei Program eredményeiről, Szabó Attila – az EIZP kuratóriumának vezetője, a Csík zenekar tagja – pedig az eddigi tapasztalatokról tartott előadást.